Diplomaosztó



Kedves Végzett Hallgatóink!

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara sok szeretettel meghívja Önöket és Hozzátartozóikat Diplomaátadó Ünnepélyünkre.
Az ünnepségek időpontja: 2018. július 14. (szombat) 10 és 13 óra
Az ünnepségek helye: PTE KPVK Aula (Pécs, Szántó-Kovács J. u. 1.)

Kérjük a hallgatókat, hogy a kezdés előtt egy órával, tehát 9, illetve 12 órakor gyülekezzenek az Aula előtti folyosón.
(az öltözés és az ültetés kb. egy órát vesz igénybe)

A hallgatók beosztása:

10.00 órakor
minden tanár szakos hallgató, földrajz BSc, földtudományi BSc, geográfus MSc, gazdaságinformatikus BSc, környezettudományi, matematika BSc, programtervező informatikus BSc szakos hallgatók
13.00 órakor
biológia BSc, biológus MSc, hidrobiológus MSc, fizika BSc, fizikus MSc, rekreáció MSc, sportszervező BSc, testnevelő-edző BSc, kémia BSc, vegyész MSc szakos hallgatók


A hallgatók talárban veszik át oklevelüket, a talár kölcsönzési díja 3.500,- forint, amelyet a pénztárban vagy a Neptun weben lehet befizetni legkésőbb 2018. július 12-ig. Aki nem vesz részt az ünnepségen, annak a Tanulmányi Osztály a diplomaosztót követően postázza oklevelét, vagy személyesen vehető át a TO-n.
Kérjük, hogy az esemény ünnepélyességéhez méltó öltözetben jelenjenek meg! Vegyék figyelembe, hogy kb. lábszárközéptől lefelé a talár már nem takar. Az ültetés előtt történik a talár átvétele, a beöltözés, majd az oklevél-nyilvántartó könyv aláírása. Az aulában előszőr a talárba öltözött hallgatók foglalják el helyüket, az ültetés után engedjük be a vendégeket. Az ültetés szak és névsor szerint történik, ebben a sorrendben veszik át oklevelüket is a hallgatók.
Kérjük a hallgatókat, hogy legkésőbb 2018. július 12-ig rendezzék minden egyéb pénzügyi tartozásaikat is (UV díj, késedelmi díj, egyéb).

A hallgató által az ünnepségre meghívott vendégek számát a kar nem korlátozza, természetes korlátot csak az aula befogadóképessége szab. Javasolt meghivottak száma 3-4 fő. Kérjük tájékoztassák a vendégeket, hozzátartozókat, hogy nem tudunk minden vendégnek ülőhelyet biztosítani! Számukra fenntartott helyek a hallgatók számára biztosított ülőhelyek mögötti széksorok és a karzat. Az ünnepségre felkészülés ideje alatt a hozzátartozók, vendégek a földszinti folyosón várakozhatnak. Dohányozni – a törvényi szabályozás értelmében – az egyetem területén, illetve annak 5 m-es körzetében tilos! Az ünnepség alatt rendezői feladatot ellátó hallgatóink vigyázzák az ünnepség rendjét, segítik, irányítják a megjelentek mozgását. Az ünnepségen hivatalos fotós készít fényképeket, amelyeket később feltöltünk a kar honlapjára és onnan szabadon letölthetők lesznek.

Az ünnepség teljes ideje alatt a karzatról lehet fényképezni, mozgóképet rögzíteni, de mindezzel az ünnepség menetét zavarni, a hallgatók mozgását akadályozni nem szabad. A résztvevő végzett hallgatók számára az ünnepség végén van mód egymás fotózására. Hozzátartozókkal közös, talárba öltözött kép készítésére az ünnepség végén lesz lehetőség (kb. 20 perc időtartamban).

Rövid programismertető:

* kezdés előtt egyórával: érkezés - a hallgatók az aula bejáratánál gyülekeznek
* kezdés előtti egy órában: öltözés, ültetés (szakonként névsorban)
* 10, illetve 13 órakor: Az elnökség bevonulása, Himnusz, megnyitó
Rektor Úr köszöntője
Hallgatói beszéd (1)
Fogadalomtétel
Oklevelek átadása
Dékán Úr köszöntője
Hallgatói beszéd (2)
Ünnepély bezárása, Szózat
Hagyomány szerint: a sapka feldobása
Az elnökség kivonulása

A fogadalomtétel szövege:
Én ... fogadom, hogy Magyarország Alaptörvényéhez és a magyar néphez mindenkor hű leszek. Fogadom, hogy a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának hagyományait megőrzöm, a tudományok fejlődését figyelemmel kísérem, tudásomat gyarapítom. Fogadom, hogy munkámat mindenkor igaz hivatástudattal és legjobb tudásom szerint végzem, mindent megteszek népünk felemelkedéséért és boldogulásáért, híven szolgálom a magyar tudomány és társadalom fejlődésének ügyét, hazánk dicsőségét.

További információk végzett hallgatóink számára:

Az oklevél minősítésének kiszámítása

Alapképzés (BSc)

Az oklevél minősítése három eredmény átlaga, melyben
- a hallgató félévenkénti súlyozott átlagainak egyszerű számtani átlaga 60%-os súllyal,
- a hallgató szakdolgozatára kapott érdemjegy 10%-os súllyal,
- és a hallgató záróvizsga érdemjegye 30%-os súllyal szerepel.


Mesterképzés (MSc)

Az oklevél minősítése három eredmény átlaga, melyben
- a hallgató félévenkénti súlyozott átlagainak egyszerű számtani átlaga 40%-os súllyal,
- a hallgató diplomadolgozatára kapott érdemjegy 30%-os súllyal,
- és a hallgató záróvizsga érdemjegye 30%-os súllyal szerepel.

A talár kölcsönzési díj befizetése (3.500,- forint)

- készpénzben az egyetem valamelyik pénztárában, vagy
- Neptun felületén
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.
Bővebb információk »

Rendben