2013.2.3.

Felhagyott szőlők tájtörténeti és botanikai vizsgálata a Kelet-Cserhátban


Dedák Dalma1 – Sulyán Péter Gábor2

Absztrakt

Öt település – Kisbárkány, Lucfalva, Mátraverebély, Nagykeresztúr és Tar – területén vizsgáltunk felhagyott szőlőket. Elsősorban történeti térképek és egyéb levéltári források adataira támaszkodva kilenc olyan területet jelöltünk ki a települések külterületén, ahol műveltek szőlőt a történelem során, de mára ezek mindegyikét felhagyták. Négy mintaterületen lehetőségünk volt elemezni a táj változásait. A vizsgálatok során a vonatkozó szöveges források mellett kataszteri térképek és archív légifotók adatait dolgoztuk fel térinformatikai módszerekkel, így a négy mintaterületen történt változásokról egymással összehasonlítható és számszerűsíthető adatokat nyertünk. Az eredményeket tematikus térképeken ábrázoltuk, a változásokat a Kárpát-medence és Nógrád megye szőlőtermesztésének történetével összevetve elemeztük. A területeken megkezdtük a botanikai értékek és az azokat veszélyeztető tényezők feltárását is. A 2013-as vegetációs időszakban 14 védett növényfajt (Adonis vernalis, Linum tenuifolium, Erysimum odoratum, Hesperis sylvestris, Asyneuma canescens, Aster amellus, Stipa pennata, S. pulcherrima, Epipactis microphylla, E. latina, Cephalanthera damasonium, C. rubra, Orchis purpurea, O. militaris) azonosítottunk a mintaterületeken.

 

Teljes cikk

DOI:

    -

Online megjelenés dátuma:

    2013

Szerzői hovatartozás:

    1 hallgató, Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Környezet- és Tájgazdálkodási
       Intézet, Természetvédelmi és Tájökológiai Tanszék, 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1.
    2 mezőgazdász, Nógrád Megyei Kormányhivatal Földhivatala, 3100 Salgótarján, Május 1. út 41.